Betone công khai
[search 0]
Thêm
Download the App!
show episodes
 
Loading …
show series
 
Makroelemző és ökogazda. Nyakkendőt már rég nem visel és szeret bobcatezni a zalai lejtőkön. Szabó László a Hold Alapkezelő társalapítója állítólag 39 évesen ment nyugdíjba, legalábbis hátralépett és lemondott az első számú vezetői szerepről. Tanít és a regeneratív mezőgazdaság aktív képviselője. Nem csak beszél róla, de műveli is. A bivalyfarmján …
  continue reading
 
Vári Gergő karrierje több, mint rendhagyó. Nagyon fiatalon ért el komoly üzleti sikereket, ő volt a Profession.hu egyik alapítója. Bár többször megtapasztalta milyen elveszíteni mindent amiért dolgozott, mégis szerinte minden mélypont ellenére érdemes újrakezdeni. Ennek meg is lett az eredménye. Hisz az üzleti élet win-win szituációiban, a csapatjá…
  continue reading
 
A felsőoktatás nagyon konzervatív mindenütt a világon és nem formálódik a változások mentén. Ebbe fog belebukni. legalábbis ezt állítja dr. Láng László, aki húsz éven át volt az IBS rektora. Egy elképesztő nemzetközi karrier után váltott a magán felsőoktatásra, és most ezt a területet is elhagyja. Azon túl, hogy elmeséli mihez fog kezdeni aztán, so…
  continue reading
 
Hogyan hihetünk egymásnak egy világban, amiben bizalmi deficit van? Ha felvállaljuk a gyengeségeinket, az az üzleti életben egyenlő az öngyilkossággal? Erről is beszélget Vera ebben az epizódban Batiz Andrással, aki 22 évesen lett az akkor elstartoló RTL televízió egyik vezető arca. Milliós nézettségű TV-műsorokat vezetett és szerkesztett. Aztán ko…
  continue reading
 
Dalmadi Julcsi az élelmiszerpazarlás ellen küzd úgy, ahogy eddig még csak kevesen. Élelmiszerfuturistaként az a célja, hogy minél többen megismerjék az upcycling szemléletet. Ez a szemlélet röviden annyit tesz, hogy a hulladékból olyan terméket állítanak elő, ami értéknövekedéssel jár. Ilyen például, amikor a PET-palackból ruhát készítenek. Julcsi …
  continue reading
 
​​Igenis van olyan, hogy elég. Litkai Gergely a 40-es évei elején kezdett tudatosan a környezeti fenntarthatósággal foglalkozni. A cégében az indulástól a transzparencia volt az egyik vezető érték. Abban hisz, hogy az ismertségét érdemes arra használni, ami előrébb viszi a világunkat, és bármennyire is pesszimistán látjuk a jövőt, érdemes és lehet …
  continue reading
 
Szakmát, nevet, identitást, életmódot váltani nem könnyű. Ormós Gabriella szerint az igazán nagy döntéseket nem mi hozzuk, hanem megszületnek bennünk. A Jenői Pékség vezetője egy sikeres kommunikációs-marketinges múltat és céget hagyott hátra azért, hogy pék legyen, hogy a kovásszal foglalkozhasson. Vallja, hogy a profit nem csak egy szám. Nyereség…
  continue reading
 
Minden változás egy vízióval kezdődik vallja Iglódi Csaba, aki figyelemre méltó karrierje alatt egyszer sem ijedt meg a váltás és a változás lehetőségétől sem, sőt rendszerint élt vele. Volt újságíró, lapigazgató, majd a média egyik oldaláról átült a másikra, hogy az ügynökségi működésben teljesedjen ki. Jó tizenöt éve már, hogy személyi tanácsadók…
  continue reading
 
Van az a lány, aki annyit utazik, amennyit csak akar, és oda, ahová csak akar. Ő megtette azt, amiről a legtöbben csak álmodunk. Szabó Orsolya a szabadságot választotta. Korábban ő is irodista volt. Jogászból lett digitális nomád, a Zsolya Communications alapítója. Most éppen nemzetközi hitelességet épít, lépésről lépésre, rengeteg befektetéssel és…
  continue reading
 
Janzer Frigyes csinálhatott volna informatikai céget, és nőhetett volna sokkal nagyobbra is, de nem így tett. Az ő példája jól mutatja, hogy mindig vannak választásaink. Csak azért mert valamit így vagy úgy szokás csinálni, még nem biztos, hogy az a mi utunk. Sőt az is lehet, hogy tartósabb, kiegyensúlyozottabb sikerhez vezet a saját vágyunk megélé…
  continue reading
 
Anna és Dávid egy fiatal pár, akik néhány évvel ezelőtt tanyára költözve gazdálkodni kezdtek. Úgy érezték, hogy változásra van szükség a világban és ha ők nem lépnek, akkor más sem fog. Pistyur Veronika a Brain Bar színpadán, közönség előtt beszélgetett a Remény Farmot megálmodó párral a mezőgazdaságról, amelyet modern köntösbe ültettek, és mára má…
  continue reading
 
Számos kutatás bizonyítja, hogy az európai gazdaság kiemelten fontos részét képzi a KKV szektor. Ezért nem elegendő, ha csak a nagyvállalatok törekednek a fenntarhatóságra. Ugyanilyen fontos bevonni a kis-és középvállalkozásokat is. Az eredmény nem feltétlenül mérhető rövid időn belül, de igenis megéri. Ebben a speciális, a Generali által szponzorá…
  continue reading
 
Meglehetősen rendhagyó epizód a Re-Business életében, ugyanis egy olyan vezetővel beszélget Pistyur Veronika műsorvezető, akinek az elődje már járt nálunk az első évadban. Akkor a Tutti Élelmiszeripari Kft. alapítójával, Prohászka Ottó tisztelt meg minket. Most pedig a lánya, Prohászka Andrea jött el, aki 2019-ben vette át édesapjától a cég vezetés…
  continue reading
 
Kovács Levente 2011 óta a Magyar Bankszövetség főtitkára, de emellett rengeteg más titulussal is büszkélkedhet. A gazdasági élet egyik kiemelkedő szereplője, rendszeresen fordítja vagyonának jelentős részét jótékony célokra. A református szülőktől hozott világnézetet, hogy adni jó, nem csak magának tartja meg, hanem igyekszik a lehető legtöbb ember…
  continue reading
 
Hat tanulással töltött külföldi év után bár kézenfekvőnek tűnhetett volna, hogy a nemzetközi üzleti életben teljesedik ki, úgy döntött haza költözik. Langár Bence ma már a TLF Capital hazai alapítású family office, azaz a családja vagyonkezelő cégének első embere. Korábban édesapja invitálására a Frei Café felsővezetőjeként is dolgozott, míg nem an…
  continue reading
 
A Betone történetének első szponzorációs együttműködését a Volvo Autó Hungáriával kötötte, a Felforgatók című műsorra, még 2019-ben. Azóta a Volvo számos tapasztalatot gyűjtött mind szponzoráció, mind saját műsorfejlesztés témában. Ebben az epizódban a Volvo többféle podcast aktivitásáról, az autómárka podcast-stratégiájáról beszélgetünk Sztárcsevi…
  continue reading
 
Bódi Gabriellát 17 évesen még UFO-nak nézték, amiért és ahogyan az üzletről gondolkodott. Mára már, ha UFO nem is, de mindenképp egy különleges egyedi színfoltja a magyar üzleti életnek. Az EUREKA Consulting & Games társalapítója nem csak kiáll ügyek mellett, de ezeket be is építi folyamatosan fejlődő cégébe. De vajon miért költözik Berlinbe valaki…
  continue reading
 
Nem születünk profi érvelőnek, tárgyalófélnek, vagy érdekképviselőnek. Pedig de jó lenne, mert ezeket a tulajdonságokat minden nap a hasznunkra tudnánk fordítani. Például a boltban, a munkahelyen, egy prezentáció alkalmával, üzleti tárgyalás során, vagy akár a politikában. Jól tárgyalni tehát elég hasznos! Szerencsére ez tanulható és tanítható. Mon…
  continue reading
 
Cseperedő néven új számlacsomagot, a vezetett be az ERSTE 2023 májusban, amit a Betone 33 műsorában futó dinamikus szpot kampánnyal is népszerűsített. Miért érdemes kipróbálni új médiatípusokat, mik a podcast előnyei, mit tett hozzá a kampányhoz erről is beszélgettünk Kiricsi Dáviddal, az Erste marketingkampányokért felelős csoportvezetőjével. MIve…
  continue reading
 
Herczeg Andrea nem a számok, sokkal inkább az érzelmek embere. Intuíciói és meggyőződése szerint irányítja mostanra többezres nőtt közösségét, amely az egészségtudatos táplálkozás, a mentes életmód kihívásaira kínál kézzel fogható válaszokat. Az övé egy olyan kisvállalkozás története, amely úgy képes piacot teremteni, hogy közben más kisvállalkozás…
  continue reading
 
Bilibók Botond visszavonul. A HOLD Alapkezelő ügyvezető igazgatói székét egy három évig tartó átadási folyamat után átadja a jövő generációjának. Hogyan és miért hoz meg egy vezérigazgató egy ilyen döntést? Mit visz tovább a meglévő szellemiségből az utódja, és milyen tervek szerepelnek most Botond listáján? Többek között ezekre a kérdésekre kerest…
  continue reading
 
A Mazda 2022 év végén vezette be a magyar piacra a csúcsmodelljét, a CX-60-ast. A bevezető kampányban elsőként a márka életében kipróbálták a podcast marketing erejét, egy dinamikus szpotot használtak, amivel több mint 200 ezer meghallgatást értek el. A kampány hátteréről, folyamatáról és eredményeiről beszélgettünk Burovinc Eszterrel, a cég médiak…
  continue reading
 
Egy nagyvállalat mind a munkavállalóira, mind az ügyfeleire óriási hatással van, ezt pedig érdemes a legpozitívabb értelemben kihasználni a fenntarthatóság felé vezető úton. Érdemes időt, pénzt és energiát áldozni rá, integrálni a fenntarthatósági célokat a vállalatok mindennapi életébe, bátorítani a munkavállalókat, hogy a mindennapi életükben is …
  continue reading
 
A DIEGO idén nyáron indította el első podcast kampányát, amiben a Klubkártya-programot népszerűsítették. A podcast kommunikáció módjáról, a médiaválasztás okairól, és az aktivitás eredményeiről is beszélgettünk Gesztesi Gábor marketingigazgatóval. A podcast minden epizódjában, az interjú után egy-egy szakmai témáról beszélünk röviden. Ebben az epiz…
  continue reading
 
Hogy mik az igazán fontos értékek az életben, azt gyakran csak tragédiák és krízishelyzetek után képes felismerni az ember. Így volt ezzel Szilágyi Gábor is, a Lizzy Card vezetője, aki két éven belül két üzlettársát is elvesztette, és közben szépen lassan szinte teljesen kiégett. Szerencsére még időben felismerte, hogy a segítségkérés, és a tudatos…
  continue reading
 
Egy héten belül indul a Best Practice, a Betone új, marketingeseknek, médiásoknak szóló szakmai műsora, amiben podcastet ismerő, azt professzionálisan használó cégek marketinges, médiás döntéshozóival beszélgetünk. Azért indítottuk el ezt a műsort, hogy minél többen megismerjék, megértsék, hogy mikor, milyen marketingcéllal érdemes használni ezt az…
  continue reading
 
Wettstein Albert mindössze 22 éves volt, amikor 3 társával közösen megalapították a Munch ételmentő applikációt. Mára már 3 országban is jelenlévő startup elképesztő sebességgel és dinamikával növekszik. Azt mondja, hogy a jól felépített stratégia, és annak tudatos követése kiemelkedően fontos a sikerhez vezető úton. Az ételpazarlás csökkentése mel…
  continue reading
 
A világ ötven legkeresettebb modellje közül az egyik. Tizennégy éve már, hogy a legnagyobb divatmárkák kampányarca, hogy Tokio-London-és New York között ingázik, egy éve pedig nem csak szupermodell, vállalkozó is. Axente Vanessa kilépve a modellszakma feszített kereteiből, tőkét, időt és energiát nem sajnálva alapította meg saját életmód brandjét: …
  continue reading
 
Nagy György, a Sigma Technology Magyarország első embere a kollégáira fókuszál, velük akar profitot termelni. Nem akar tökéletesnek tűnni és abban hisz, hogy a közösségnek van teremtő ereje, így a csapatával azon dolgozik, hogy értéket állítsanak elő, mert az termeli a profitot. Ebben az epizódban, válságról, növekedésről, minőségről, kishitűségről…
  continue reading
 
Tizenkét évvel ezelőtt voltak olyanok, akik kinevették az ötletét, ő mégsem adta fel. Mostanra a foglaljorvost.hu Magyarország egyik legnagyobb magánegészségügyi platformja lett, amely korszerűsítette az időpontfoglalás, a bejelentkezés lassú folyamatát. Straub Fannival mesél a fejlődéssel együtt járó kihívásokról, az imposztor-szindrómáról, mindar…
  continue reading
 
Dr. Lelkes Orsolya közgazdász, társadalomkutató a Fenntartható hedonizmus című könyv szerzője új szemszögből vizsgálja meg azt, hogyan érdemes a boldogságról, a boldogulásról, és úgy általában a virágzó életről gondolkodnunk. Szerinte újra kell kalibrálnunk az élvezetkeresési stratégiáinkat. Lehet pozitívan is tekinteni a lemondásra, vagy kizárólag…
  continue reading
 
Góg Angéla food designerként és formatervezőként az ételeken keresztül kommunikál. Magyarország első zöld Michelin-csillagos éttermének az Onyx Műhelyének művészeti vezetőjeként, és a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem oktatójaként egyik kutatási területe a jövő asztala, a jövő gasztronómiája. Szeretné gyerekkorunk meghatározó ízemlékeit tovább örökíten…
  continue reading
 
Háromezer emberért felelt, mielőtt felállt. Kezdetben a magyarországi IKEÁ-t vezette, majd Ausztriában ő építette fel a HR szervezetet. Egy ponton mégis úgy döntött, másként szeretne élni. Árvai Eszter megalapította az Esterestet, hogy emberközpontú vállalat-és szervezetfejlesztéssel foglalkozhasson. Saját példáján keresztül igyekszik segíteni és ú…
  continue reading
 
A tudatos bőrápolásban és az edukációban hitt, ezért adta magát a dolog, hogy ezen irányelvek mentén felépít egy közel 2 milliárd árbevételű céget a törékeny lány, Rácz Judit. Nos, ez azért persze nem így kezdődött, de az útja ide vezetett, aki informatikusból lett vegyész. A Geek&Gorgerous alapítója, a Paula’s Choise magyarországi forgalmazója a b…
  continue reading
 
Dr. Árvai Anita életét egy betegség teljesen átrendezte. Az éveken át tartó küzdelem az életéért teljesen átalakította a mindennapjait, közben pedig rájött arra is, hogy mivel akarja tölteni az életét a jogi pálya helyett. Váltott. Azon az estén döbbent rá a saját felelősségére, amikor először ült a számítógépe előtt, hogy elutalja az alkalmazottai…
  continue reading
 
Ezekre a kérdésekre Dr. Bársony Farkas ad választ a sharity app társalapítója. Társával nem kevesebbre vállalkozott, minthogy innoválja a magyar adományozási kultúrát a technológia segítségével. Szerinte az adományozási rendszer nehezen átlátható, ritka a visszacsatolás benne, és egyébként is alacsony a bizalom. Azt érezte, neki ezért itt dolga van…
  continue reading
 
Egy gazdasági válság a legtöbb vezetőt megfontoltságra sarkallja. Flórián Fanninak nem volt választása: úgy érezte, lépnie kell. A covid lezárások kellős közepén eldöntötte, hogy otthagyja a biztos szakmáját és céget épít. Intuícióra építve elsődlegesen, komolyabb üzleti tervezés nélkül. Mindazt belepakolja, amit szeret. Ennyi volt a terv. 2020 dec…
  continue reading
 
Ebben az epizódban Agárdi-Nyárai Andrea és Agárdi Viktor a vendégünk. Elképesztő őszinteséggel mutatják meg, hogyan fonódik össze az üzlet és a magánélet, milyen nehéz döntéseket hoz és milyen alázatot követel. Andrea megalapította a cégét, amely virágozni kezdett. Jött a férje, akinek javára lemondott az ügyvezetői pozícióról, és mikor kislányunk …
  continue reading
 
Sásdi Helga a Publicis Group Hungary vezetőjével, aki az egyik legbefolyásosabb magyar médiaszemélyiség. Vallja, hogy recesszióban a párbeszéd a legfontosabb, mert partnerként lehet túlélni. Életfilozófiája, hogy nem szabad harcolni az adottságokkal, azokat inkább el kell fogadni. Hogyan készíti fel a csapatát a válságra? Miért gondolja magát egyen…
  continue reading
 
A Bake my Day pékség azon túl, hogy rendkívüli odafigyeléssel készíti a kézműves finomságokat, missziójának tekinti, hogy megváltozott munkaképességűeket foglalkoztassanak. Hogyan kell másképp vezetni egy társadalmi vállalkozást? Hogyan süt kenyeret egy látássérült? Miért nem szabad beskatulyázni embereket, mert azt gondoljuk, úgysem képesek valami…
  continue reading
 
Virág Judit nem sokkal a rendszerváltás előtt olyan területre lépett, amely eddig nem létezett: műkincskereskedő lett. Aztán aukciókat vezetett, bizalmat épített, és azóta is a piac egyik meghatározó galériáját vezeti. Hogyan kezdett bele? Mik az alapvető értékek, amikből sosem enged? Mi lesz a Virág Judit névvel, ha már nem ő lesz az első számú ve…
  continue reading
 
A Betone Business bónusz epizód témája a foci és az üzlet kapcsolata. Az apropót a katari vébé adja, ami több tekintetben is a vébék között is különleges. Mit jelent a sportwashing? Mennyire zöld a foci? Miért nem követi a biznisztrendeket, és mikor lesz változás? Erről beszélget Pistyur Veronika Moncz Attila szakértővel, a Sport Tv főszerkesztő-he…
  continue reading
 
Füredi Júlia 27 évig dolgozott munltinacionális cégeknél HR-esként, később HR-vezetőként. Aztán egy nap, mire a Freedom22 jelszóig ért, felmondott, és vállalkozó lett. Vehemes posztokat ír és előadásokat tart a pszichológiai biztonság fontosságáról. Reméli, hogy egyszer a vállalatvezetők is felismerik, tehetnek azért, hogy megtartsák a jó munkaerőt…
  continue reading
 
Polgár András több mint 10 évvel ezelőtt úgy döntött, hogy hogy a napi szükségletein felül minden pénzét jótékony célra fordítja. A Polgár Alapítvány többek között roma közösségeknek segít, de mecénásként független színházakat is támogat az üzletember. Miért döntött így? Mit gondol, merre tart a világ? Milyen érzést okoz, ha valaki 2 milliárdot for…
  continue reading
 
Semsei Rudolf étterembirodalmat épített, amibe beletartozik többek között a Vakvarjú, a Mákvirág, a Budapest Party Service. Miért gondolja, hogy generációváltás kell a vendéglátóiparban? Miért kell, hogy a munkahelyi légkör jó legyen? Miért ne akarjon sörözni a főnök az alkalmazottakkal? Hogyan kapcsolódik össze a kereszténység a cégvezetéssel? Lea…
  continue reading
 
Két huszonéves, egymás számára idegen lány egy filmforgatáson felháborodott azon, hogy nem szelektálják a szemetet. Elkezdtek erről beszélgetni, hamarosan pedig megalapították a filmipar zöldítésével foglalkozó GreenEyes-t. Mennyi szemetet termel egy nagy költségvetésű film? Mennyit spórolhatna, ha nem palackos vizet osztogatnának a stábtagoknak? M…
  continue reading
 
Baráth Barna Balin, a dzsungel közepén kezdte megtanulni, hogyan is lehetne jó iskolát csinálni. Miután hazatért családjával, Budapesten alapította meg a Real Schoolt, ahol projekteken keresztül tanulják meg a gyerekek a vállalkozáshoz, a fenntarthatóbb élethet szükséges ismereteket. Mennyibe kerül egy iskola fenntartás? Mennyire nehéz az iskolacsi…
  continue reading
 
Ludwig Klára pékként dolgozott fiatalkorában itthon és Németországban is, majd családjával hazaköltözve közel 30 éve magalapította a Jókenyeret. A kovászos, adalékmentes rozskenyérből mára már több milliárdos árbevételű birodalom lett. Mikor jött el a pillanat, amikor a családi vállalkozásból közepes méretű cég lett? Mikor kell beismerni, egyedül m…
  continue reading
 
Chikán Attila akadémikus, közgazdász nemrég bővítette híres Vállalatgazdaságtan című könyvét. Mégpedig olyan aktuális témákkal, mint a vállalatok társadalmi felelősségvállalása vagy a fenntarthatóság. A professzor szerint új világrend van kialakulóban, és ez a vállalatok működésén is látszik. Mi jöhet a kapitalizmus után? Mi alapján kötnek biznisze…
  continue reading
 
Debreceni Barnabás másfél évvel ezelőtt jött rá, hogy a vállalkozásainak már nincs rá szüksége. Kiszállt a kriptobizniszből és családjával együtt Balira költözött. Most exitelt startuposként a nyugdíjas éveit éli egy olyan közegben, ahol szintén mindenki ilyen múlttal rendelkezik. Milyen harminc-egynéhány évesen letenni a munkát? Milyen álmai vanna…
  continue reading
 
Loading …

Hướng dẫn sử dụng nhanh