zendülő elektronok: Mechanikus hangszerek (12) - Conlon Nancarrow / Studies For Player Piano (4)

Tilos Rádió heti podcast

amint az a pianola institute honlapján olvasható, bár a pianolát 1895-ben találták fel, de már az 1870-es közepén voltak tekerccsel működtetett hangszerek. a pianolát könnyű és finom kezelhetősége megkülönböztette versenytársaitól, és ennek köszönhető azonnali kereskedelmi sikere, és nevének fennmaradása a lábműködtetésű előtét zongorák gyűjtőneveként. a korai előtét zongorák a normál zongorák billentyűzete elé illeszkedtek, és az előadáshoz perforált kottatekercsekről vezérelték a filccel borított fa kalapácsokat. ezek a korai hangszerek azonban nem automatikusan működtek, csak a hangokat szólaltatták meg. a dinamika szabályozása gondos lábtempóval és a hangerőszabályozó karok vagy gombok használatával történt. a tempót egy másik kar finom használatával lehetett zeneivé tenni. a zongora hangerőszabályozó pedáljait kézzel is lehetett vezérelni. a július 30. adásban részletesen tárgyaltam az előtét zongorát, vagy legelterjedtebb nevén pianolát.
és most néhány mondat a reprodukáló, azon belül az ampico zongoráról, - amelyre nancarrow írta darabjainak döntő többségét. ebben már a lejátszó tekercset és a zongorát egy szerkezetbe építették. a pianola hátrányait kiküszöbölve jött létre a reprodukáló zongora.
1904-ben edwin welte és karl bockisch a dél-németországi freiburg-im-breisgau városában bemutatta új mignon zongoráját, egy billentyűzet nélküli szekrényzongorát, amely először volt képes automatikus dinamikai szabályozással, emberi beavatkozás nélkül lejátszani a zongoristák által valós időben rögzített kottatekercseket. a dinamikát a tekercs két szélén lévő kódolt perforációkkal szabályozták. végül ez az automatizált típusú reprodukáló zongora vált általánosan népszerűvé, és körülbelül 1913-tól kezdve számos amerikai cég hozott ki konkurens rendszereket.
az 1903 nyarán, h. b. tremaine és munkatársai által alapított aeolian, weber piano and pianola company elképesztő kereskedelmi sikere és nagysága sok más amerikai zongoragyártónak okozott fejtörést. a zongoraipari vállalkozások nagy része családi vállalkozás volt, amelyek sok esetben a polgárháborút követően jöttek létre, és a xix. század végén élték fénykorukat, azonban a tömegtermelés és a fogyasztói gazdaság világában, a túlélés érdekében, egyre gyakrabban kellett egyesülniük. az aeolian fő versenytársa az american piano company lett, amely 1908-ban jött létre a bostoni chickering & sons, a baltimore-i william knabe, valamint a new york-i rochesterben működő haines brothers, marshall & wendell és foster, armstrong & company egyesülésével. az új vállalkozás már a fejlődés korai szakaszában felismerte a reprodukáló zongora üzleti lehetőségeit, és megvásárolta charles fuller stoddard fiatal mérnök találmányát és szakértelmét. az 1876 és 1958 között élt Charles Fuller Stoddard találta fel és fejlesztette tovább 1908 és 1920 között. stoddard 1908-ban kezdett el dolgozni egy megvalósítható zongorafelvevő és -lejátszórendszer kifejlesztésén, és szabadalmaztatásán.amikor charles stoddard megtervezte a kezdetben artigraphic lejátszó nevű, tekerccsel működő lejátszó hangszereit, akkor már létezett a welte-mignon és a hupfeld dea reprodukáló zongora. úgy tűnik, stoddard az utóbbiból merített ihletet, amire az a kisszámú, mégis jelentős számú hupfeld-felvétel alapján lehet következtetni. 1911 szeptembere körül mutatták be az artigraphicot, és körülbelül egy év múlva a nevét stoddard-ampicora változtatták, bár eltartott egy ideig, amíg a változás az amerikai zongoraiparban elterjedt.
ezek a korábbi rendszerek egyszerűbbek voltak, mint a későbbi ampico reprodukáló zongorák, és valóban, az ampicót bármelyik fő versenytársánál nagyobb mértékben finomították és módosították. 1914-től az american piano volt a gépzongorák egyik vezető gyártója, amelyek közül az ampico nevű, reprodukáló zongorák voltak a legismertebbek. 1916-ra a körülményes ampico artigraphic és stoddard-ampico elnevezéseket fokozatosan elhagyták, és az american piano company nevének kezdőbetűiből álló ampico néven vált általánosan ismertté a hangszer. az ampico volt az egyik legfontosabb az amerikai reprodukáló zongora szerkezetek közül.
1916. október 8-án a new york-i hotel biltmore-ban, a szálloda rendszeres zongoraest-sorozatának keretében, nyilvános bemutatót tartottak. a gondosan megtervezett esten leopold godowsky zongoraművész és a vele megegyező victor wittgenstein által az ampicoval rögzített felvételeket felváltva játszották, azzal a céllal, hogy a kételkedők saját fülükkel hallhassák az új hangszer abszolút hangvisszaadását. a new york globe így összegezte az esemény újdonságát és sikerét:
'a múlt vasárnap a biltmore-ban tartott esemény öt évvel ezelőtt még botrány lett volna. mert képzeljük csak el, az a nagyszerű zongorista, leopold godowsky valóban megengedte, hogy közvetlenül azután, hogy ő személyesen zongorán eljátszott egy darabot, az ampicon egy kottatekercs felvételt hallgassanak meg. valójában legalább annyira figyelemre méltó, az a rendkívüli siker, amelyet a szinte emberi hangszer elért, mint maga a kísérlet.'
az american piano company evvel figyelemre méltó reklámfogással elérte, hogy az ampicot a két nagy amerikai reprodukáló zongora egyike lett, bár, -talán szerzői jogi okokból -, a hangszereit sohasem reprodukálónak nevezte, hanem olyan hangszernek, amely a rajtuk felvételt készítő művészeket szólaltatják meg.
a leghíresebb zongorista, aki az ampicóra készítette interpretációit, szergej rahmanyinov volt, akinek első tekercsei 1919-ben jelentek meg, néhány évvel azután, hogy örökre elhagyta hazáját.
a charles fuller stoddard féle ampico reprodukáló zongora bonyolult módon szabályoztaa dinamikát. a nancarrow által használt ampico rendszer "e" és "f" között osztja el a mély- és magashang-szekciót a középső "c" felett. a pneumatikus szerkezet mindkét felét külön-külön, a zongoratekercs oldalán található perforációk vezérlik. vannak gyors és lassú crescendo és decrescendo perforációk, valamint három másik hangsúlyszint sorozata, amelyek összeadhatók és rárakhatók a crescendo szerkezet által létrehozott általános szintekre. minél közelebb jutnak a crescendók a fortissimo felé, annál jobban összenyomódik az a dinamikai tér, amelybe a hangsúlyos szinteknek be kell illeszkedniük. ez egy bonyolult, de okos rendszer, és nancarrow legtöbb kompozíciójához inkább túl kényes. ennek érdekében általában (bár nem mindig) a dinamika kódolását a hangsúlyos szintek használatára korlátozta, és figyelmen kívül hagyta az általános crescendókat és diminuendókat. stoddard minden más reprodukáló zongora feltalálónál részletesebben dokumentálta felvételi eljárásait, így, viszonylag könnyű pontosabban meghatározni módszereit. kezdetben két, hangrögzítésre alkalmas zongora tervet szabadalmaztatott, az egyik egy kissé kivitelezhetetlen függőleges zongora, amely a zongorahúrok és a zongora teste között nagy számú szerkezetet igényelt volna, a másik pedig egy későbbi módosítás, ami lehetővé tette a rögzítő rendszer nagyzongorába való beépítését, és a dinamikai információk átírását egy második, a hanginformációtól teljesen elkülönített tekercsre.
az ampico reprodukáló zongora képes volt az eredeti előadás megszólalását, dinamikával és finom árnyalataival együtt, visszaadni, amelyeket más eszközök nem tudtak. ezen a téren a fő versenytársaik a az 1913-as aeolian duo-art és az 1905-ős welte-mignon voltak. az ampico reprodukáló zongora szerkezetét, ahogy már mondtam, eredetileg, charles fuller stoddard találta fel, majd dr. clarence hickman segítségével tervezte tovább, aki az 1920-as évek közepén csatlakozott a céghez.
sok kiváló zongorista készített felvételeket az ampico számára. ezek a tekercsek a 19. és 20. század eleji esztétikai és zenei felfogás lenyomatai.
1932 végére az ampico gazdasági problémákkal küzdött, és végül egyesült az aeolian companyval. 1932-ben az egyesített vállalat aeolian-american corp. néven működött tovább, és. több tulajdonosváltáson után 1985-ben csődöt jelentett. az ampico reprodukálós zongora gyártása 1941-ben szűnt meg. az első, kifejezetten az ampico számára kódolt zongoratekercseket a rythmodik music corporation készítette.
nancarrow zenéjét, annak hangzását és ránk gyakorolt hatását vizsgálva, nem szabad abba a hibába esnünk, hogy az ampicot, annak sajátos kialakításával és képességeivel, összetévesszük általában a reprodukáló zongorával.

____________________________________

ahogy az eddigiekben elmondtam, nancarrow mielőtt a reprodukáló zongorával kezdett volna foglalkozni, hagyományos hangszerekre komponált. miután ezekkel többnyire kudarcot vallott, kezdett el a reprodukáló zongora iránt érdeklődni, és erre a hangszerre írt művei tették híressé. akkor kezdett ezzel a hangszerrel dolgozni, amikor politikai okokból mexikóvárosban telepedett le, és ott művészeti szempontból többnyire elszigetelten élt. egyrészt művei iránt nem volt nagy érdeklődés, másrészt a zenészek, ezeknek a daraboknak az előadásához, technikailag nem voltak kellően képzettek. számára a reprodukáló zongora, a már korábban megkomponált zene soha nem látott tökéletességű és megváltozhatatlan reprodukálásának eszköze lett. felfedezte, hogy ez a hangszer lehetőséget ad arra, hogy az emberi játék képességeit messze meghaladó zongorista virtuozitást érjen el. a reprodukáló zongorára írt, több mint ötven tanulmányában, a alaposan megvizsgálta a lehetőségeket. ezek a kompozíciók tele vannak rendkívül tempós hangsorokkal, arpeggiókkal és glissandókkal, és kanonikus felépítésük gyakran bonyolultak, arányos ritmikai és tempóviszonyokra épülnek. úgy tűnt, nancarrow véglegesen szakított a koncertek világával, főleg, hogy következetesen megtagadta – az egyetlen 1962-es kivétellel -, hogy két, speciális kalapácsokkal rendelkező ampico zongoráját előadásokra odaadja.
miután az 1970-es években és az 1980-as évek elején először amerikában, majd európában felfedezték, és széles körben népszerűsítették, nancarrow, a koncerteken és fesztiválokon tett látogatásai során, meggyőződött arról, hogy létrejött egy olyan professzionális hangszeres generáció, amely hozzászokott az új zene technikai követelményeihez. 1984 után, amikor már híressé vált, mindenekelőtt az egyesült államokban és európában, részben ebből a felismerésből, részben anyagi megfontolásból, elsősorban megrendelésre, ismét hangszeres darabokat kezdett írni. utolsó alkotói évtizedében,– amellett, hogy reprodukáló zongorára továbbra is írt darabokat -, féltucatnyi ilyen művet írt. ez egyáltalán nem volt könnyű számára, hiszen évtizedeken át nem kellett foglalkoznia az előadói képességek korlátaival. a művei iránt folyamatosan növekvő érdeklődés miatt, nancarrow, a kevésbé bonyolult reprodukáló zongora darabjai közül, kiválasztott néhányat, amelyeket zenészek által előadható változatra írt át. ezekkel az új változatokkal, legalábbis elvben, szentesítette a mások által történő feldolgozásokat, amely már az 1970-es években elkezdődött, és még ma is elképesztően sok átiratot eredményez (különösen zongorára és kamaraegyüttesre).
mindkét korszakban több zongoradarab is megtalálható, annak ellenére, hogy nancarrow nem tanult meg igazán zongorázni. korának antiromantikus esztétikájának és a ritmikai tömörség iránti vágyának megfelelően, a zongorát, inkább ütős hangszerként kezelte, különösen a "study" darabokban, de a kései hangszeres darabok is alapvetően magukon viselik a reprodukáló zongorával szerzett tapasztalatainak bélyegét, gyakran többszólamú zenekarnak tekintve a zongorát, bár a hangsúly elsősorban az időbeli kontrasztokon van. minden más tényező – a hangmagasság, a harmónia és a hangszín – másodlagos jelentőségű volt.
az, hogy az előadók elkezdtek érdeklődni nancarrow zenéje iránt, az természetesen nemcsak a ritmikai vitalitásnak és az új, gyakran nagyon vonzó hangzásnak köszönhető, hanem természetesen magának a kihívásnak is. mert bár néhány nehézség, amely az 1930-as vagy 1940-es években elriasztotta vagy legyőzte az előadókat, ma már kezelhetők. a folyamatosan változó időjelzések, a poliritmikus kánonok és a különböző egyidejű tempók pontos előadása a gyakran szélsőséges sebességek mellett még mindig rendkívüli képességeket kíván a zenészektől. az, hogy egyes zenészek a "studies for player piano" egyes darabjainak előadását el merték vállalni, azt mutatja, hogy conlon nancarrow kompozíciós technikája mekkora ösztönzést adott az előadástechnikának. úgy tűnik, időközben megnőtt az igénye arra, hogy zenéjét élő előadásban hallgassa és előadja. a "study" összetett partitúráit azonban, ha egyáltalán lehetséges, csak több hangszeres vagy zongorista adhatja elő – bár ez persze néha, megnehezítheti a különböző ritmusok és tempók összehangolását. fokozatosan azonban megszülettek a feldolgozások és az átiratok, amelyeket nancarrow bizonyos fenntartások ellenére elvileg jóváhagyott, annak ellenére, hogy egyszer már el akarta érni, hogy az ne kelljen foglalkozni az előadóművészekkel.
munkássága, a legfontosabb, "studies for player piano" sorozat művei mellett, három kompozíciócsoportba sorolható:
- a kb. 1930 és 1947 közötti, a mechanikus zongorára írt darabokat megelőző korai hangszeres művek,
- az 1984 és 1993 közötti, késői hangszeres művek, párhuzamosan további mechanikus zongoradarabokkal,
- végül, szintén a későbbi alkotói időszakából származó, kevésbé bonyolult reprodukáló zongorára írt darabjainak hangszeres előadásra alkalmas, saját maga által készített átiratai.
nancarrow zenéjének jellegzetes vonásai, - az erős poliritmikus hajlam és a jazzben gyökerező jelleg -, már, az olykor meglehetősen esetlen, korai művekben is feltűnően önálló és szuggesztív módon jelentkeznek. ezzel szemben a kései művek redukált textúrája nem annyira a használt hangszerekkel kapcsolatos kompromisszumkészségből, mint inkább a redukcióra való hiteles törekvésből ered, ami a kései "study" darabokban is megmutatkozik. a saját, és mások átiratait sem kell pusztán "szükséges rossznak” tekinteni. ezek legitim kísérletek arra, hogy a zenei anyagban, a struktúra és a színek új aspektusait tárják fel.
e három kategóriába sorolt műveiből halála után több megjelent cédén. legfontosabbak talán ezek közül:
-az other minds kiadó 2000-ben kiadott "lost works, last works"

illetve a wergo lemezkiadó által kiadott 4 cédé:
- a 2004-es "studies and solos (bugallo – williams piano duo)",

- a 2007es "quartets and studies (arditti string quartets)",

- a 2011-es "as fast as possible" és

- a 2012-es "last and unknown: works on roll"

sokáig nancarrow nem volt több, mint egy pletyka, miszerint a valaha írt ritmikailag legbonyolultabb zenét egy, mexikóvárosban magányos élő zeneszerző készítette, akivel még soha senki nem találkozott. még ennél is hihetetlenebb, hogy mindez reprodukáló zongorára készült.
a pletykák nemcsak igaznak bizonyultak, de alábecsültek is. conlon nancarrow több tucat "tanulmányt" írt reprodukáló zongorára, amelyekben a különböző, egyidejűleg egymás ellen futó tempók minden lehetőségét megvizsgálta, a viszonylag egyszerű tempóarányoktól. zenéje azonban, amely távolról sem volt matematikailag elvont, vibrált a hangjegyek könyörtelen vízeséseiben, a jazz-eredetű ritmusok ugrálásában. a visszahúzódó nancarrow-ot az 1980-as évek elején hozták európai és amerikai turnéra, és 15 éven belül attól az időtől, amikor még egyáltalán nem volt elérhető felvétele, szinte teljes munkássága kiadásra került. de nem egészen. a "lost works, last works" az első próbálkozás a fennmaradó hiányosságok pótlására, hogy nancarrow teljes, elképesztő munkásságát mindenki megismerhesse.

a lemezen található zenei művek két kategóriába sorolhatók: az eredetileg más médiumra írt művek reprodukáló-zongora változatai, illetve olyan művek, amelyeket korábban még nem rögzítettek. ez utóbbiak még két kategóriába sorolhatók: a nancarrow pályafutásának kezdeti szakaszából származó, elhagyott művek és élete utolsó éveinek utolsó darabjai. a cd kiadása után, csak két hivatalos nancarrow-mű felvétele nem történt meg: a "study nr. 49" alapján írt "concerto for player piano" kamarazenekarral,; és egy késői kvintett, amely egy korai, félbehagyott reprodukáló zongora tekercsen alapul, de még nem sikerült előadhatóvá tenni. nancarrow évtizedekig nem hallotta néhány korai művének előadását. azért, hogy hallja hogyan szólnak, ezeket a műveket átírta zongoratekercsekre, amiket saját maga lyukasztott ki. ebbe a kategóriába tartoznak az 1935-ös "prelude", a "blues for piano", az 1941-es "sonatina for piano", az 1945-ös "string quartet no. 1" első és harmadik tétele, valamint az 1991 környékén komponált "study no. 50". a "prelude" és a "blues", valamint az 1935-ös "toccata for violin and piano" voltak nancarrow első publikált művei, amelyeket nicolas slonimsky adott ki a new music quarterly-ben 1938-ban, mialatt a zeneszerző a lincoln brigáddal spanyolországbanban harcolt. a darabok nancarrow jazz-tapasztalatáról tanúskodnak. a cédén a "blues"-t trimpin, az általa conloninpurple-nek nevezett hangszeren, számítógépes marimbáján játsszák, amely a térben elhelyezett, a közönség fölé, a mennyezetre függesztett tikfa ütőhangszerekből áll. a "sonatina", nancarrow első mexikóban írt darabja, már kiforrottabb mű. ironikus módon, mivel ő maga nem volt zongorista, ez a mű gyakorlatilag játszhatatlan volt. az eredeti változatban ritkán előadott művet, yvar mikhashoff négy kézes zongora műre írta át, de a cédén az eredeti, nancarrow által reprodukáló zongorára átírt , 1977-ben rögzített változat hallható. nancarrow sok későbbi zenei eszköze röviden felbukkan itt, különösen a kánon és az izoritmus (hangmagasságonként változó ritmikus szerkezetek ismétlése) az első tételben. a második tétel nancarrow pályafutásának legbujább jazz akkordjait tartalmazza, valamint néhány kétségtelenül henry cowell ihlette klaszter. a harmadik tétel egy örökmozgó kánonnal kezdődik, amely az 1940-es évek többi amerikaijára, például roy harrisra emlékeztet.
nancarrow legambiciózusabb reprodukáló zongora előtti műve a "first string quartet" volt, a bonyolult ellenpontozásos technikák műve. kevés darabjában érződik ennyire bartók hatása, akinek kései kvartettjeit nancarrow különösen csodálta. az első tétel, amely minden egyes részében bartókos-motívumra épül, tele van kánonokkal. (a "quartet" második tétele meglehetősen egyszerű, dallamos blues volt, és úgy tűnik, nem tartotta szükségesnek a reprodukáló-zongora változat elkészítését, ráadásul a vonósok kitartott hangjait problematikus volt a hangszeren reprodukálni.) az ambiciózus “first string quartet” utolsó tétele egy ellenpontozásos erőpróba, amely egy nyolcrészes kánonban csúcsosodik ki. az izoritmust és a multitempót is olyan messzire feszíti ki, amennyire a zeneszerző élő hangszerekre merte.
a lemezen találálható még egy reprodukáló zongora átirat, a "study nr. 50", amely valójában a “piece for small orchestra no. 2" második tételének átirata.
a lemezen van néhány korábban nem publikált mű. ahogy korábban erről szó volt, kortársaihoz, hasonlóan, az 1950-es években ő is tett egy kísérletet a magnószalag zene területén. a "pieces for tape" egy kétperces darab, melynek első fele teljes egészében dobhangokból áll, a második felében pedig kisebb fából készült ütőhangszereken nagyon gyors, kicsit latinos ritmusok szólalnak meg. ebben a részben mintha az első rész anyagát némi fáziseltolódással ismételné. saját zenéjének mindig kemény kritikusaként, nancarrow megtagadta a darabot, s bár ezután a további próbálkozással felhagyott, de a szalagot soha nem semmisítette meg, amely 40 éven át a stúdiójában hevert a többi magnó szalag között. a darabnak van egy bizonyos ritmikai lendülete. ez az eddigi egyetlen betekintésünk abba az ütőhangszeres zenekarba, amelyet az 50-es években próbált összeállítani, dobokat, tikfa ütőhangszereket, fakockákat és egyéb tárgyakat csatlakoztatva az egyik reprodukáló zongora szerkezetéhez. ahogy a lemezen található interjúban elmondja, a gépet soha nem tudta jól működtetni, ezért felhagyott a próbálkozással. az 1990-es évek elején megtalálták az eredeti ütőhangszereket, valamint több tucatnyi reprodukáló -zongoratekercset, amelyeket - a hangmagasságok viszonylagos hiánya miatt - csakis erre az ütőhangszeres gépre készíthetett. ugyanakkor sajnos jelenleg nincs meg a darab hiteles rekonstruálásának módja, de a fennmaradt magnószalagdarab alapján elképzelhetjük, hogy mit szeretett volna megcsinálni.
a darab bemutatására már nincs idő, azt majd a legközelebbi adásban fogom lejátszani.

__________________________________________________________________________________

00:00 zendülő elektronok szignál

00:41 műsorismertetés

Conlon Nancarrow – Studies For Player Piano (1999, 5xCD, WERGO – WER 6907 2) CD3

Volume III & IV / Volume III

03:45 9 Study For Player Piano No. 23

08:29 műsorismertetés folytatás

Conlon Nancarrow – Studies For Player Piano (1999, 5xCD, WERGO – WER 6907 2) CD4

Volume III & IV / Volume IV

11:25 7 Study For Player Piano No. 18

13:40 műsorismertetés folytatás

Conlon Nancarrow – Studies For Player Piano (1999, 5xCD, WERGO – WER 6907 2) CD4

Volume III & IV / Volume IV

16:57 15 Study For Player Piano No. 47

23:36 műsorismertetés folytatás

Conlon Nancarrow – Studies For Player Piano (1999, 5xCD, WERGO – WER 6907 2) CD1

Volume I & II / Volume I

26:45 6 Study For Player Piano No. 20

32:25 műsorismertetés folytatás

Conlon Nancarrow – Studies For Player Piano (1999, 5xCD, WERGO – WER 6907 2) CD2

Volume I & II / Volume II

36:04 6 Study For Player Piano No. 26

41:00 műsorismertetés folytatás

Conlon Nancarrow – Lost Works, Last Works (2000, CD, Other Minds – OM 1002-2)

44:17 1 Prelude For Piano (1935) (Performer: Trimpin - Pianola)

45:17 műsorismertetés folytatás

Conlon Nancarrow – Lost Works, Last Works (2000, CD, Other Minds – OM 1002-2)

45:35 2 Blues For Piano (1935) (Performer: Trimpin - Performer - "Conloninpurple" Instrument)

47:55 műsorismertetés folytatás

Conlon Nancarrow – Lost Works, Last Works (2000, CD, Other Minds – OM 1002-2)

Sonatina For Piano (1941)

48:22 3 Presto (Performer: Conlon Nancarrow - Player Piano)
49:36 4 Moderato (Performer: Conlon Nancarrow - Player Piano)
51:15 5 Allegro (Performer: Conlon Nancarrow - Player Piano)

52:26 műsorismertetés folytatás

Conlon Nancarrow – Lost Works, Last Works (2000, CD, Other Minds – OM 1002-2)

String Quartet No. 1 (1945)

53:20 6 Allegro Molto (1st Movement) (Performer: Conlon Nancarrow - Player Piano)
54:57 7 Prestissimo (3st Movement) (Performer: Conlon Nancarrow - Player Piano)

57:53 műsorismertetés folytatás

59:56 vége